2008. április 29., kedd

Kedd

A tegnap sikerült a veteményezést is befejezni.
Még petrezselymet, uborkát, paradicsomot vetettem.
Hamar ki fog kelni minden, mert esik az eső.
A sárgarépa sorja már látszik, a hagymát, fokhagymát már meg is kapáltam.
Nem sok az egész kert, úgyhogy ez nekem jó kikapcsolódás ( és nem is titkolom, szeretem csinálni).
Apropó kert. Itt Székelyföldön a kert szó mást jelent mint otthon nálunk.
A kert a kerítést jelenti. Ezt már tudom,de még van mit tanulnom ilyen téren is!

Ma a táborban voltunk a székelyföldi lelkipásztorok és feleségek.
Délelőtt közös volt az alkalom, nők és férfiak.
Áhítaton Mike József tv. buzdított imára.
Majd Bred tv. szolgált. Érdekes volt az előadása, a stílusa.
Megragadó, egyszerűen mindenki figyelmét lekötötte, aztán volt a csoportos munka amit végezni kellett.
Ebéd után külön voltunk, ahol a felesége szólt.
Az Ágnes személyes, de őszinte bizonyság tétele felejthetetlen marad számomra.
Beszélgettünk, imádkoztunk.
És persze vártuk, hogy a férfiak is fejezzék be. Nem hiába!!!


2008. április 26., szombat

Eljegyzés




Ma volt a BertalanTimea (a Sepsiszentgyörgyi nyugdíjas lelkipásztor lánya) és Módi Ruben (a Szilágyszentkirályi lelkipásztor fia) eljegyzése.
Ezt a tortát sütöttem a fiataloknak.
Ízletes ennivaló volt bőségesen, előétel, és több fogás is.
De ami nagyon tetszett, az a díszítés.
A szín kombináció szemet gyönyörködtető látvány volt.
A beszélgetések, énekelés mellett még a napon is sütkérezhettünk.






Amikor ide költöztünk egy szégyellős kis lány ismertem meg Timiben.
Majd a tini alkalmakkor, meg beszélgetésekkor véltem felfedezni benne a sok adottságot, őszinteséget.
Hiszem, hogy használni is fogja, bárhová mennek.
Nagyon örülök, hogy Isten rendelt neki is hívő fiút, Rubent.
Imádkozzunk a többi lányokért és fiukért is!!!

Ma velük együtt örültünk, és kértük az Urat, hogy tartsa meg őket a jegyesség ideje alatt is.


2008. április 25., péntek

Tavasz

A mai szép idő nagy takarításra bátorított.

Egyedül vagyok itthon, szokatlan ez a nagy csend.
Jonatán annyit beszél, mintha rádiót nyelt volna!
Amikor jön az iskolából haza, már a kapuból mondja mi, hogy volt a suliba, ki mit csinált, milyen minősítést kapott, a tanító bácsi mit mondott stb.
Ameddig ébren van senki sem unatkozik a közelében.
De nagyon jól van ez így, hadd beszéljen.
Ezért ismeretlen számomra ez a nagy csend!

Az este engedélyemet akarta mindenáron kérni arra, hogy engedjem ma rövid/háromnegyedes nadrággal az iskolába.
Tegnap még nagyon hideg volt itt.
Azzal a feltétellel voltam hajlandó elfogadni a kérését, hogy ha ma reggel 15 fok lesz a levegő hőmérséklete, akkor mehet vékonyabb öltözettel.
-Ebben megegyeztünk!
-Jó, válaszolta ő is.
Könnyen elfogadta, hogy még várni kell a rövid nadrággal, hisz csak alig 5 fok volt.
Megunták már a vastag öltözéket, de nincs mit csinálni.
Vissza emlékszem gyermekkoromban, ilyenkor, már nyári meleg volt, tüzelni sem kellett.
Itt még ma reggel is bekapcsolt a fűtés!
Jelenleg kint is meleg van!! - de jóóóó!!!

2008. április 24., csütörtök

"Továbbá atyámfiai, csak ami igaz, csak ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, csak ami erény és dicséretre méltó, azokról gondolkodjatok." Fil.4,8

Ez az atyafiakhoz szól.
Nekem is.
Ma a gondolataim mérlegre kerültek, ennek az Ige versnek az olvasásakor.
A gondolat meg terhelése igazságtalansággal, tisztességtelenséggel, tisztátalansággal, szeretetlenséggel, rossz hírek hordozásával, stb... nagyon ártalmas.
Mi az ami a gondolat világomat megtölti értelemmel, tartalommal?
A válasz egyszerű: Isten Igéje.
Valaki azt mondta, hogy Isten gyermekeit ha bántják, szúrják, Ige kell, hogy ki jöjjön belőle.
Gyakoroljuk a gondolataink kordába tartását!
Én erre vágyok!
Csatlakozik még valaki?

2008. április 22., kedd

Kölcsön

Nem szeretek kölcsön kérni. Nem szeretem a kölcsönt.
Van akiknél nagyon könnyen megy, sőt élet stílusukká vált.
Egyszer akartunk a bankból kölcsönt felvenni, amikor a kocsit vettük.
Nem adtak. Azt mondták nagyon kevés a bevétel ahhoz, hogy igényelhetnénk azt a bizonyos összeget.
Akkor nagyon elkeseredtem, mert nekünk a kocsi nem luxus cikk.
Mi a család nagyon keveset használjuk, élvezzük saját céljainkra az autót.
A férjemnek a misszióban van erre nagy szüksége, hogy tudja a gyülekezeteket látogatni.
Pl.ma délután is két helyre, holnap három gyülekezetbe megy, kocsi nélkül nem tudná a távolságot leküzdeni.
Az Úr akkor rendelt egy testvért, aki kölcsönt adott a kocsira kamat nélkül.
Soha nem tudjuk elfelejteni a segítségüket, amit akkor velünk tettek.
De felsóhajtottam, amikor a kölcsönt vissza adtuk.
Nem jó barát a kölcsön!

"Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert Ő megtéríti jótéteményét." Péld 19,17

Azért ezt a kölcsönt szeretném gyakorolni, azok felé, akiknek szükségük van rá.
Az Úrnak adni kölcsönt!
Mennyit adtam már?
Mennyire vagyok kész így segíteni másokon?
Együttérzésből, és soha ne úgy, hogy vissza várjam.
Mert mindig az Úrnak adok ilyenkor kölcsönt.

Nem szeretném soha elfelejteni!!!!

2008. április 18., péntek

Nyíltság

Elmúlt év novemberétől a lányokkal egy tanfolyamot kezdtünk el.
Felkészülés a házas életre, avagy hogyan őrizhetem magam tisztán?
Ezeken az alkalmakon nyíltan beszélgettünk mindenről, ami érdekelte őket, amit tudni kell.
A tabu témákról.
A héten minden lánnyal személyes beszélgetésem volt, és lesz, mert még nem találkoztam mindegyikkel.
A város különböző pontjain egy -egy cukrászdába süti, fagyi, tea mellett őszinte beszélgetéseket folytatunk. Szeretnék hasznos lenni ezen a területen az Úr kezében, a lányok mentorálásában.
Két lány megy férjhez közülök a nyáron.
Ma nehéz napom lesz, de nem akarok, és nem fogok emiatt szomorú lenni.
Velem lesz az én Istenem!!!!!!

2008. április 16., szerda

Az ígért recept

A múlt héten feltettem az egyik süti képét. (lásd ápr.7.)
Valaki megjegyzésben kéri a receptet.
Lám, had álljon itt, és ki is próbálhatod.

Méteres kalács.
6 tojás sárgát 38 dkg por cukorral jól kikavarjuk, hozzá adunk 15 evő kanál meleg vizet lassanként, 10 e.kanál olajat, 39 dkg lisztet, 1 csomag sütőport, végül a tojások kemény habját. Kétfelé osztjuk,az egyik felébe 2 e.kanál kakaót és egy e.kanál meleg vizet kavarunk még.
Hosszú tepsibe sütjük (őz gerinc vagy méteres süti tepsinek is szokták mondani), egyikbe a sárga, másikba a barna masszát, de egyszerre tesszük a lerbe mindkettőt.
Ha kihűlt, szeletekre vágjuk, 22 szelet van a forma szerint, és összerakjuk úgy, hogy egy szelet sárga, egy szelet barna és így tovább.
Barack ízzel és krémmel rakjuk össze. Egyszer krém, egyszer íz és így tovább.
Egy pudingot (akár eper, vagy vanília ízű) 3 deciliter tejben megfőzünk, ha kihűlt, a már előre kikavart vajat hozzáadjuk.

Két kalács lesz a süteményből.
Mindkettőre csoki mázat teszünk.

Ma sokat gondoltam
a rokonaimra, és imádkoztam értük. Név szerint mindenkiért.
A munkám végzése közben is rájuk gondoltam.
Sokan vagyunk és távol egymástól.




2008. április 12., szombat



A páfrány még csak most hajt ki, de előtte a páfrány mohás tövéből hajt ki ez a csodálatos virág.
A Mohos - ból hoztuk pár éve.
Ez a Szent Anna tó közelében van.

2008. április 11., péntek

Család





Többen is megleptek az elmúlt két nap alatt.
Virágokat és több ajándékot is kaptam.
9.-én volt a születés napom.
Testvérek helyett testvéreket kaptam, szülő helyett szülőket.
Számomra a gyülekezet egy nagy családot jelent.
Ez így is van.
Köszönöm a szereteteket, hogy befogadtatok nem csak mint lelkipásztor családot, hanem mint testvéreiteket és mint család tagokat.
Anyu kórházban van Váradon, a héten feküdt be, a testvéreim járnak be hozzá minden nap, közbe még a meszelést is megcsinálják anyunak, és mire haza megy már rendben is lesz minden.


2008. április 10., csütörtök

Csütörtök

Nagyon szeretem a virágokat.
Kedden a muskátlikat hoztuk fel a pincéből, mind visszavágtam, és egy részét a helyére is tettem.
Jonatán és Eszter is segített.
Kb. két virágtartót kell bogozzak, hogy pótoljam a kopottakat!
Hátha nem felejtettem még el, hogy kell bogozni. Nagyon szép kézimunka.

Ma még szeretném tovább folytatni a virágok közt a munkámat
, néhány átültetésre vár, na meg a fiuk iskolás táskájukat megjavítani.

A tegnap valahogy minden összejött, sok elintézni való, szülő értekezlet is, ezért egy kicsit nehéz napom volt.
Egyfolytában fáj a fejem még mindig... .
Ma kivettem a susztertől a csizmákat amit javítani vittem, és eltettem télire.
Szerintem már nem lesz rá szükség.
Az ebéd is mindjárt kész.
Este egy naaagggggy haaaloooom vasalni való vár rám, hogy megkönyörüljek rajtuk.
Amúgy nagyon szeretek vasalni.

2008. április 7., hétfő

Még midig hétfő

Meghitt légkör volt a női körön.
A 131. Zsoltárt olvastuk fel, ami alapján beszélgettünk.
  1. Elcsendesedni az Úrral
  2. Mire néz szemünk, hova nézünk? -a jót, vagy a rosszat látjuk csak?
  3. Megnyugodni, mint az elválasztott gyermek.
Az Istenben bízó ember nem fél: a rossz hírtől, nem ingadozik, nem emberekben reménykedik, nem a vagyonba bízik stb.
Hogyan viszonyul az Úr a benne bízókhoz?- kegyelemmel veszi körül, megőrzi, megszabadítja, megáldja, körülveszi,jóvoltával, megtartja, segítsége és pajzsa, oltalom, vár, könyörülő és irgalmas stb.
Mindenki bekapcsolódott a beszélgetésbe, majd imádkoztunk magunkért, egymásért, a betegekért.
Szeretjük az ilyen alkalmakat, szeretjük egymást, az Urat.

Pihenés, majd munka

Havonta egyszer kiveszek magamnak egy szabad napot.
Szabad napot?!...hmmm......
Nem. Csak néhány szabad órát.
Ez azt jelenti, hogy akkor semmit nem csinálok, megpróbálok kikapcsolódni teljesen.
Ma is ezt tettem.
A délelőtt első felében pihentem egy keveset, miután a gyerekek iskolába mentek.
Majd nekiláttam a tennivalóimnak.
Bőven van mit csinálni egy öt tagú családban!
Sokszor elhatároztam, hogy számolni fogom hányszor mosogatok, sepregetek stb. egy nap!!!
Aztán öt után valahogy mindig elfelejtem tovább számolni. Jobb is.
Az alig 79-80 négyzetméteren öt személy után ... van mivel foglalkozzam.
Naponta az egész lakást végig kell takarítani, a fürdőt sokszor kétszer is egy nap, a konyháról nem is beszélve. A lakás minden zege-zugát, sarkát maximálian lakjuk.
Nem is írom tovább, hanem inkább csinálom.
Tornára már néhány hete nem mentem, hiányzik.
Próbálom itthon egyedül, de nincs kitartás bennem, hogy az 50 percet végig tornázzam, 25 perc után abba hagyom.
Meg a kellékek sincsenek meg itthon.

Ma még tésztát is sütöttem.
Egy nagyon régi recept, és nem is drága.

Este női kör lesz.

2008. április 5., szombat

Lazítás

A tegnap délután a család kimentünk a szabadba.
Szemerkélt az eső,de mire kiértünk már csak a szél lengette a fák ágait, és simogatott bennünket is. Szeretik a fiuk,de még mi is az ilyen alkalmakat.
Egy szép esténk volt, amikor kiabálhattak, futhattak, a focizás, birkózás sem maradt ki, még az erdőbe is belopóztak az elem lámpa fényénél.
Sokat beszélgettünk, énekeltünk. Csodáltuk a természetet, amit Isten alkotott.
Nem zavartunk senkit,- minket sem zavart más - mert csak mi voltunk.
A torna elmaradhatatlan volt, csak nem mindenki csatlakozott hozzám.
A vacsorát is ott fogyasztottuk el.
Este 10 óra lehetett amikor hazajöttünk.
Nekem is felüdítő volt, mert együtt lehettünk a család.
Kedves férjemnek holnap van a születésnapja.
Szeretnénk megünnepelni, megköszönni Istennek, hogy karjain hordozta, megtartotta.

2008. április 4., péntek

Péntek

Tegnap temetésen voltunk Marosvásárhelyen.
Ma esős, borús, szomorú idő volt.
Jonatán fiunk egy hét leforgása alatt mind a két sport cipőjét tönkretette.
Ma az iskolából úgy jött haza, hogy két lábaújja is kint volt a cipőből.
Mondhatnám azt is, hogy a minőség is gyenge. Az egyiket még Sámuel hagyta rá örökségül, úgy hogy alaposan megszolgált. Cipőt mentünk venni, és vettünk, még más egyebet is.
A férjemnek is megvettem a születésnapi ajándékot.
Úgy gondolom eltaláltam, amire szüksége volt azt vettem. Remélem örülni fog neki... .

2008. április 1., kedd

A szombati napra visszatekintve

A hallgatóság


A hallgatóság

Az európai és a helyi vezetőség