2008. július 31., csütörtök

Segítségem az Úrtól van!

Ma is tőle volt, és minden napra csak tőle várom/várjuk a jövőben is.
Hosszú és fárasztó napok vannak mögöttünk.
Menyegzőbe voltunk szombaton, vasárnap Berettyószéplakon és Érszőllősön, majd a család tagok közül többeket meglátogattunk, testvéreink közül, akikkel jó volt találkozni.
Még a kocsi is beteg lett, javításra szorult.
Ma korán reggel indultunk haza, Marosvásárhelyen megálltunk, hogy Eszter elfoglalja a helyét az egyetemen.
Amikor haza érkeztünk Jonatánt elvittem a családi orvoshoz, aki azonnal beutalta a kórházba. Nagyon nehéz szívvel maradt, én is úgy hagytam ott.
Soha nem volt még kórházba, csak látogatni.
A krokodil könnyek engem is meghatottak, amit nem mutathattam ki, nehogy még nehezebb legyen neki.
Megkapta a kezelést is.

-Nem akarok itt maradni egyedül- mondta.
-Akkor jó, meghívjuk az Úr Jézust, hogy jöjjön ide melléd és maradjon itt veled!
-Imádkozhatok én?- kérdezte.
-Hogyne!
Mindketten imádkoztunk.
Amikor vissza mentünk, hogy vigyünk neki még amire szüksége van, már nyugodtabb volt.
Holnap már többet fogok tudni, hogy mi van vele.
Segítségünk az Úrtól van és lesz!

2008. július 25., péntek

2008. július 17., csütörtök

Szavak, leírhatatlanok.............................

Ma reggel kaptuk a szomorú hírt, hogy Érszőllősön a nagybátyám Lukács Károly, hajnalban elhunyt.
Lánykoromban sokat voltam náluk. És azután is látogattunk hozzájuk többször is, ha haza mentünk.
Anyu testvére ő. Évek óta betegeskedett, de most lejárt a kiszabott ideje, amit itt kellett a földön éljen. Még nem tudjuk a temetés időpontját.

Közben készülünk a tini hétre a táborba.
Téma:Kapcsolatok.
Az én részem: 1.Magammal való kapcsolat: Mit kezdjek a magányosság érzésével?
2.Másokkal való kapcsolat: A másik nemmel való kapcsolat.
Imádkozz értem kérlek. Nem vagyok én alkalmas a beszédre, és ezekben a témákban meg éppen nehéz rész jutott nekem. Mert hányszor küzdöttem én is a magányossággal!!!
Új környezet, új vidék, a problémák-nehézségek magamba szorítása,(vagyis amit nem mondahatok másoknak el, vagy nem mondhattam el,) a család hiánya...stb.
A második téma viszont a mi időnkben tabu volt. Nem szabad és punktum.
Nem is tudtuk, hogy létezik a tinédzser kor.
Jobban burokba voltunk zárva? Védettebbek voltunk?
Ha lett volna valaki, aki mert volna beszélni a tabuk-ról is!!!!!!!!!!!!!!!.
De mindezek után mondhatom, hogy akkor az úgy volt jó. Szándékomban sincs senkit sem megbántani. Ami jó és helyes, amin mi már átmentünk, átvezetett az Úr, mondjuk bátran, hogy mások is épüljenek/épüljek belőle.
Csak az Úr kegyelmében bízok. És áldására várok.

2008. július 13., vasárnap

Biztonságban

Gyönyörű természet, friss levegő, és mindez néhány km.-re tőlünk.

Kicsi "mókuska Joni" az odúban.

A természet gyönyörű ölén kapcsolódtunk ki néhány órára péntek délután Zoli, Jonatán, Gizike és én a város végén.
Zoli hamar elment ifi órára Csernátonba, mi még maradtunk és megmásztunk egy magas hegyet is.
Kár volt? A következményét jó lett volna kihagyni!

Hétfőn észrevettem, hogy pénteken hegymászás közben összeszedtem egy kullancsot, amit kiégettek. (mondhatnám úgy is, hogy "sült kullancs" lett belőle, de hogy mennyire finom, azt nem tudom, és nem is ajánlom senkinek, főleg második fogásnak, mert nyafogás lehet még belőle...!!!!)
Ezért kiránduláskor nagyon figyelmesnek kell lennem/lennünk, mert hát a kullancsok is teszik a dolgukat, nem ők fognak vigyázni rám, hanem legyek/legyünk figyelmesek!


Vasárnap az a vágyamvolt reggel az ima órán, milyen jó lenne, ha minden alkalommal úgy figyelnék, úgy hallgatnám az Igét, hogy Isten az áldását ontsa rám/ránk.
Még többet, még bővebben.
Bárki legyen az aki az Igét hirdeti, fogadni tudjam, mert Isten szól rajtok keresztül. (Zsid.12,25)
Sőt, imádkozzam értük, hogy Isten használható eszközei legyenek.
Minden alkalommal.
És a helyem is mindig tudjam hol van. Szolga vagyok, ezért szolgáljak.
Az Úrnak. Másoknak is.

2008. július 12., szombat

Gyűlnek

a tele üvegek a kamrában.
Tegnap az uborka ( a kertből), ma a meggy eltevése volt soron több féle változatban: magvalt meggy cukrosan sütinek, levesnek való, dulceata"-t főztem, (szépen mondva magyarul??!!), és szörpöt is készítettem.Ezt Zoli szereti nagyon. Ezért délelőtt nem unatkoztam.

A holnapi ebédet is elkészítettem, még maradt egy kis takarítás, ablak tisztítás, vasalás, stb.

Egyedül vagyok itthon, vagyis Zolival, de ő az irodában végzi a dolgát.
Szokatlan a csend, de jól esik.
Jonatánt elvitték Eunikáék Parajdra egy napos kirándulásra, bányába, fürdőre.
Nagyon boldogan ment a kis barátjával.

2008. július 11., péntek

Péntek

Rövid időt lehettem a táborban, de nagyon jó volt a gyerekekkel, a tanítókkal együtt.
Jövő héten a tini hétre megyünk a férjemmel együtt.
Ez másabb mint a gyerekhét, de hiszem, hogy az Úr kegyelmes lesz hozzánk.
A heti felelős János Csaba lesz.

Addig is a berakások, eltevések ideje, meg még sok minden, vendégeket is várunk.

2008. július 9., szerda

Táborozásról képekben


Utazás a táborba.

Első közös alkalom, azért figyelmes a gyerek sereg. És nagyon csendesek is. Reméljük végig azok lesznek.
A Berettyószéplaki gyerekek, többen közülük akkor születtek mikor még ott szolgáltunk, vagy kicsik voltak, de íme igen megnőttek!
A kézimunka ideje. Keresztet színes homokkal díszítenek, igazán szépre sikerült mindenkinek, még a kicsik is elkészítették.
Közös énekelés.

2008. július 7., hétfő

Harmadik gyerekhét hét

....kezdődik ma a Hargitán 125 gyerekkel.
Ima téma:
  • a gyerekek megtérése,
  • a tanítók egyetértése és jó együtt munkálkodása,
  • bölcsesség a tanítóknak a tanításhoz,
  • a konyhai és a tábori személyzetért,
  • ne legyenek balesetek,
  • ne legyenek betegek a gyerekek,
  • legyenek figyelmesek,
  • megértőek egymással szembe,
  • biztonságos utazás oda-vissza,
Ha teheted gondolj ránk.

2008. július 6., vasárnap

Kicsi fény

"Kicsiny ki fényemmel, világítani fogok..."

Egy kis fényesség is segít a sötét éjszakában.
Segít, hogy meglássunk dolgokat, irányt mutasson.
Vezetve legyünk a sötétben.

2008. július 5., szombat

Mert abban telik kedve....

"...mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.
Újra irgalmas lesz hozzánk, ..." Mik.7,18/b-19/a

Jó nekem, hogy az Úr gyermeke vagyok.
Visszagondolva életem eddig eltelt idejére, keresem azokat az alkalmakat, amikor nekem valakik kedveskedtek.
Bőven van sok belőle.
És én kinek és kiknek kedveskedtem, csak úgy egyszerűen, szeretetből!
Isten kedvtelése annyira az emberiségre szorítkozott, hogy még a fiát is feláldozta értem, értünk.
Mit adnék oda mások kedvtelésére?
Csak azért, hogy valakik örüljenek, jól érezzék magukat.
Sok mindent nem tettem jól, helyesen, de ez az Ige bátorít, hogy Isten újra kegyelmet ad, és újra és újra irgalmas lesz hozzám.
Ma ezt köszönöm meg!

A kérdést feltettem magamnak, hogy kinek fogok ma kedveskedni őszinte szeretetből?

És te?

Imákozzunk ma az elhagyatottakért, betegekért, akiknek szükségük van valaki szeretetére, kedvességére!


2008. július 4., péntek





ÜRES EDÉNYEK

"Lásd üres edény vagyok, Uram!
Tölts meg! Gyenge vagyok a hitben.
Erősíts meg!"
Luther

Milyen csodálatos Isten vagy!
Jézusban ránkragyog irgalmas arcod.
Szegény, üres edényeidedet
végtelen türelemmel számontartod,
s kész vagy minden nap megtölteni mindet
új hittel, szeretettel, új erővel,
mások terhét örömest viselővel....
köztük üres kis edényedet, engem!

Hiszen forrásod kiapadhatatlan.
Sose kell sírnom, hogy üres maradtam.
Sose kell hasznavehhhetetlen,
üres edénnyé lennem!

Túrmezei Erzsébet