2014. szeptember 29., hétfő

Talán

ez az utolsó bejegyzésem Krasznáról. 
Mögöttünk vannak a búcsúzkodás fájdalmas alkalmai.
 A lányoktól, a fiataloktól, a gyerekcsoporttól, a gyülekezettől, kedves családoktól, a nőktől, a vasárnapi iskola tanítóitól akikhez nagyon közel kerültünk a szolgálatunk ideje alatt. A sok kedves élmény a szívben, a sok ajándék körülöttem mind idekötnek bizonyos értelemben. 
Annyira megható volt a tegnap reggel a csoportunkban az egyik kislány ragaszkodása. Ő volt az, aki nem sokat beszélt, mindig nagyon csendben volt, ő volt az, akinek szüksége volt segítségre. Amikor megpróbáltam szavakba önteni távozásunkat, ez a kislány a nyakamba ugrott, nagyon szorított és egyet kért, könyörgött, hogy ne menjek el, ne hagyjam itt őt. Tovább nem írom, hogy Zita miket mondott akkor ott a csoportban nekünk., az a kislány aki eddig csak hallgatott és a mosolyra mosollyal válaszolt, most folyt belőle a szeretet, a ragaszkodás különleges módon, ahogy neki Isten adta. A feltétel nélküli szeretet csodákra képes. Ezt nem fogom soha elfelejteni. És még sok mást sem. Egyszerűen, csak annyit, hogy szeretlek benneteket, a szívemben magammal viszlek. Isten áldjon titeket kedveseim, szolgáljátok az Urat hűséggel, neki szánt élettel.

2014. szeptember 23., kedd

Vegyes

Szombaton volt Ákoson a rom a nők éves konferenciája, sokan voltak. 
Vasárnap itthon szép ünnepély volt, jó volt látni az Isten munkáját emberek életében. 
Tegnap pedig hattól az összevont nőikor is a Szamári gyülekezetbe. 
Nagyon kedves alkalom volt az Isten jelenlétébe.

2014. szeptember 19., péntek

Megkezdődött

a visszaszámlálás. 
Már néhány nap, a dobozok a csomagolásra várnak, a tegnap már megtelt egy rakás.
Ma orvoshoz megyünk, van, ami elengedhetetlenül fontos, nem tűr halasztást.

2014. szeptember 15., hétfő

Hétfő

Az elmúlt héten nem voltam itthon, elég sokat utaztam, rendezgettük a dolgaink.
Tanévnyitó volt a tegnap itthon a gyülekezetbe.
 Hála a sok gyerekért, Isten oltalmazza őket minden nap.
Szombaton Ákoson a roma nők konferenciája lesz, Krasznáról is megyünk egy kis busszal. 
Vasárnap bemerítés lesz itthon ismét. 
Hétfőn este (szept. 22.) hattól Szatmáron egy kerületi összevont nőikor lesz.

2014. szeptember 6., szombat

Táboroztunk

a héten a gyülekezetünk fiataljaival. 
Nagyon szép idő volt, az egész hét kegyelem. 
Mindenért az Övé a hála.