2010. december 31., péntek

"Tanácsoddal

vezetsz,..."
Vezetett ebben az évben, sok áldás, öröm, volt szomorúság, nehezebb napok is, amikor csak az Ő vezetésére volt szükségünk.
Mindenért Övé legyen a hála!
Tovább is számítunk Rá!

2010. december 30., csütörtök

Délelőtt

a konyhában végeztem a dolgom, főztem, majd Eszter csomagját készítettük, ő visszament M.v.-re. Délután hozzáfogtam a takarításhoz, közben a penésszel is harcoltam, immár nemcsak a falakon van jelen, hanem a szekrényekben levő ruhák egy része is átváltozott, bepöttyösödött. Amit lehetett jól távolra húztunk a faltól.
A fiatalok holnap Szatmárra fognak menni együtt szilveszterezni az ottani fiatalokkal, mi is fogunk menni, csak később.
Ma estére beígértem egy játszást a fiukkal(iksz-zéró, römi).

2010. december 29., szerda

Szerda

mindig örül, ha édesapa közelébe lehet

A Jonatán szülinapja volt ma, amit megünnepeltünk családi körben.
A torta nem maradt ki most sem, aminek nagyon örült.
Hálásak vagyunk érte és mindegyik gyermekünkért.

2010. december 27., hétfő

Nagyon szép

ünnepünk volt.
Sokan voltak a gyülekezetbe mindegyik alkalmon, a gyerek szolgáltak, az énekkar, zenekar, volt gyerekbemutatás, volt Ige.
Voltunk a körzetbe is, az este a gyerekek is velünk jöttek, meg a zilahi biblia iskolások közül, ők szolgáltak énekekkel, bizonyságtevéssel.
Több csoport is immár három este volt kántálni, nálunk is.
További áldott ünnepet!

2010. december 26., vasárnap

Szeretném

itt is megköszönni a Petra és Alex karácsonyi képeslapját amit Londonból küldtek nekünk.
Hogy mennyire jól estek azok az írások, na meg a képeslap amit ők készítettek nekünk.
Puszillak titeket, jó lenne ha átjöhetnétek hozzánk ..., eszembe jut, hogy Alex sokszor sírva mentél el tőlünk, olyan jól eljátszottatok Jonatánnal.
Ja és te is drága Petra, a kedves arcod gyermeki mosolya itt van velünk.
Boldog Karácsonyt kívánunk nektek és az egész családnak!

És minden kedves olvasómnak kívánom Isten áldását az ünneplésére!

2010. december 22., szerda

Ige

A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.

2010. december 20., hétfő

Nem jártam

erre egy ideje.
Több oknál fogva, de örömöt találok az elfoglaltságomban.
Ma este hazajött a mi egyetlen lányunk, együtt ünnepelünk karácsonyt.
Készülődünk az ünnepre csendben, várva a halk hangot, a szót, ami tettre késztet.
Advent van, ez elég ok az örömre.

2010. december 15., szerda

Örülünk

a télnek, a hónak.
Nagyon szép a fehér táj.
Nem kell nekem még havat sem sepernem, mert alig várják a fiuk, hogy kint lehessenek, örömmel teszik.
A múlt este kimentünk férjemmel egyet sétálni a hó esésben, gyönyörű a díszítés a központban.
Készülök az ünnepre lélekben.
Sokszor átolvastam a Megváltó születését, és forgatom a szívemben.

A napokban több apró ajándékot készítettem.
A családban nemcsak karácsonykor ajándékozzuk meg egymást.
Minden nap ajándék, miért ne ajándékozzunk máskor is?

Mára az iskolába Jonatánéknak egy karikatúrát kellett készítsenek a nevükről, és egy leírást írni magukról.
Helyes az önismerete ennek a fiúnak!
Engedélyével beírom. A rajzot nem vállalom.
Kiss Jonatán,
Sok szeplő az arcán.
Almától kapta a nevét,
Ez kissé eltorzította a fejét.
December hónapban született,
Még neve napja se lett.

2010. december 13., hétfő

Vasárnap

korán útnak indultunk Szamosújvárra két autóval, szolgálni.
Délelőtt Veresegyházán, délután Szamosújváron voltunk.
Krasznai szolgáló csoport

Szolgatársak feleségeikkel. Hazaindulás előtt, karácsonyi éneket énekeltünk.
Magasztaljuk Istenünket...

Sok

gyermek jött el a szombati gyermek napra. "A fel nem ismert Király" történetét hallgattuk meg, majd egy gyermek filmet is megnéztünk, énekeltünk, szünet után csoportonként kézimunkáztunk. Elfelejtettem képeket készíteni.
Sietni kellett itthon, hogy főzzek, süssek, vasaljak. Aztán annyira belejöttem a kézimunkába, hogy hozzáfogtam alkotni. Adventi koszorút sütöttem, amolyan kezdő színt, de örömöt találtam a készítésébe.

2010. december 9., csütörtök

Számomra

is kikapcsolódás volt a tegnap esti kézimunka est, ahol a kreativitásunkat teszteltük.
Majd itthon hosszan beszélgettünk a fiukkal mielőtt lefeküdtünk volna.
Most kivételesen az iskolai dolgokról.
Ezt is ki kell mondani, miért ne mondják nekünk?
Mi szülők vagyunk a megfelelő meghallgatók, segítők ha kell.
Örülünk, hogy Jonatán is szeret itt az iskolában, beilleszkedett, szeret tanulni.
Samunak is megy a román tagozat, az ingázás, beilleszkedés.
És mi is megtaláltuk a helyünket, inkább magam nevében beszélek, mert férjem hamarabb illeszkedik, nekem nehezebb.
A jó munkának idő kell ...,- mondja a közmondás is.
Ma szabadabb leszek, (a szakdolgozatot kell kezdjem írogatni, kevés az idő rá), azért van mit csináljak.
Ez nagyon jó!

2010. december 7., kedd

...

"A hit az a híd, ami elvisz téged onnan ahol vagy,oda ahol lenned kell."

"Dolgaidat sokszor fogod rosszul tenni, mire megtanulod, hogy hogyan kell jól tenni őket."

"Istent semmi sem tudja meglepni."

"Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik."Ézsaiás 46, 10.

2010. december 6., hétfő

A nap


első felében a lelkipásztor feleségekkel voltunk együtt.
Köszönöm, hogy itt voltatok, Márta sok szép dologgal tette széppé alkalmunkat!
Majd este női kör volt, tanulmányoztuk sorozatunkat, azután meglepetés vacsorával folytattuk együttlétünket.
Szerdán újra találkozunk, kézimunka est lesz a nőknek, várunk minden nőt szeretettel erre az alkalomra!
Szombaton gyermek nap lesz.
Holnap azonban az elmaradt tennivalók várnak rám...

2010. december 4., szombat

Ma átvettem

ismét a konyhát a heti kimaradásom után.
Jól esik főzni, enni adni a családomnak.
Szeretni őket látható módon is, tenni, szolgálni formában is...
Eszter is itthon volt míg én távol voltam.
Rövid találkozás után ma délelőtt, csomagolás, újra elválás egy időre megint.
Ja, és ma megint piros rózsát kaptam férjemtől...
Két éjszakát utaztam a héten, menet elaludtam a fáradtság miatt, most igazán örültem, hogy volt késése a vonatnak, mert ha nem akkor Predeálon találom magam.