2014. március 10., hétfő

"Ha én bennem


maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek." Ján. 15,7
Ennek a versnek a második része olyan akár egy kívánságlista. Bármit kérhetek, amit csak akarok. Meglesz. Gondolom nemcsak én, hanem mások is egész sor dolgot tudnánk kérni, csak úgy kapásból, átgondoltan még többet. Azok jó dolgok is lennének, magam és mások hasznára. Az Úr munkájában. A vers első fele viszont határozottan elmondja a mikéntjét ennek a kívánságnak. Akármit, akárhogyan nem lehet öncélúan kérni, vágyni. Inkább benne maradni, benne bízni. Beszédei, a szavai vagyis az Ő Igéje számomra legyen olyan táplálék, ami meghatározza a fejlődésemet. Legyen az első és nagyon fontos, ami nélkül nem élhetek, mert nem tudok élni.

Nincsenek megjegyzések: