Erőről erőre

Hányszor hittem már, hogy elfogyott erőm!
Vége, nincs tovább…
Megtántorodtam, már-már elestem,
elborított a nyomorúság.
Szóltam: saját erőmből nem telik több,
nem bírom tovább!

És akkor új erő jött.
Csendben és észrevétlen.
Nem a győztesek hódító ereje,
nem az erők világrengető serege,
csak épp annyi, amire szükségem volt,
csak épp annyi, amennyi fölemelt,
megiszamodott lábam lépésre bírta,
s nyomorúságom rengetegéből
a kivezető utat megmutatta.
Csak épp annyi.
S ha elfogy?
Akkor újra küldi Ő,
a kifogyhatatlan, örök, szent Erő!

Csak mindig annyit.
És épp eleget!
Eleget ahhoz, hogy el ne essem,
ne zuhanjak le a szörnyű mélybe,
e szent erővel általlépjem,
s csak a túlparton roskadjam össze.
Aztán megint ad új erőt.
Naponként kinyújtom kezem
a napi mannáért, és Ő ad.

„Erőről erőre jutok”,
világlik már a szent titok!
Az ínség földjén új forrás fakad,
amerre bizakodó lábam elhalad.
Tekintetem a célt kutatja már,
nem révedek erőtlen magamra,
végtelenné tárult a láthatár.

Mindig csak előre, előre,
át a völgyön, – a hegytetőre!
Kőről kőre, erőről erőre…
Átmenvén a siralom völgyén,
erőről erőre jutok,
míg fenn a Sionon megállhatok.

Oláh Lajosné

Amikor nincs tovább

Amikor nincs tovább

Egy darabig elvisz a láb is ...
de gyilkos ingoványhoz ér ...
félelmetes szakadékhoz ér ...
zúgó folyam partjához ér ...
és akkor nincs tovább.

Egy darabig elvisz a szív is ...
utat lel ingoványon át
lélékvesztőt a folyamon ...
aztán elér oda, ahol
a szívnek sincs tovább.

És ha már a szív sem lel utat
át gyilkos ingoványokon,
folyamon, sellőn, tengeren:
a hiten, a hiten a sor,
és mégis van tovább.

A hit elvisz... elvisz a célig.
Megfáradottnak szárnyat ad.
És vészen át és poklon át
oda, az Istenig ragad.
És akkor nincs tovább.

Nincs tovább, mert vége az útnak,
és nincs tovább a küszködés,
és nincs tovább a fájdalom.
Csak az élet, csak az öröm,
a béke van tovább.

Túrmezei Erzsébet 

"Ha én bennem

maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek." Ján. 15,7
Ennek a versnek a második része olyan akár egy kívánságlista. Bármit kérhetek, amit csak akarok. Meglesz. Gondolom nemcsak én, hanem mások is egész sor dolgot tudnánk kérni, csak úgy kapásból, átgondoltan még többet. Azok jó dolgok is lennének, magam és mások hasznára. Az Úr munkájában. A vers első fele viszont határozottan elmondja a mikéntjét ennek a kívánságnak. Akármit, akárhogyan nem lehet öncélúan kérni, vágyni. Inkább benne maradni, benne bízni. Beszédei, a szavai vagyis az Ő Igéje számomra legyen olyan táplálék, ami meghatározza a fejlődésemet. Legyen az első és nagyon fontos, ami nélkül nem élhetek, mert nem tudok élni.

Az elmúlt hétvégén

evangelizálás volt a roma gyülekezetbe. 

Minden este sokan voltak hallgatók is. 

Kívánjuk, hogy Isten munkálja tovább a szívekben a változást.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Áldás a házra

"... az igazak lakóhelyét megáldja" (Péld 3,33).

Aki igaz ember és féli az Urat, annak még a háza teteje is Isten védelme alatt áll. Otthona a szeretet lakhelye, a szent élet iskolája, és mennyei világosság sugárzik benne. Főhelyen van benne a családi oltár, ahol naponta tisztelik az Urat. Ezért az Úr megáldja lakhelyét. Lehet szerény kunyhó vagy tágas udvarház; az Úr áldása nem az otthon nagyságától, hanem lakóinak magatartásától függ.

Az a ház a legáldottabb, amelynek gazdája és gazdaasszonya istenfélő ember, de egy fiú vagy leány, vagy akár egy szolgáló is áldást hozhat egy egész házra. Az Úr gyakran egy egész háznépet megáld és felvirágoztat annak egy vagy két tagjáért, akik "igazak" az Ő szemében, mert kegyelme már megigazította őket. Szeretteim, fogadjuk be az Úr Jézust állandó vendégünknek, mint a betániai testvérek és akkor igazán áldottak leszünk.

Ügyeljünk arra, hogy minden dolgunkban igazak legyünk - mindennapi munkánkban, mások megítélésében, szomszédainkkal való bánásmódunkban, egész életvitelünkben és magatartásunkban. Mert az igaz Isten a hamis életet nem tudja megáldani.