Egy

misszionárius mondta egyszer magukról: van nekünk postásunk, különböző hivatalban dolgozók, akik ügyeinket intézik. 

Ők tudják, hogy az Úr gyermekei vagyunk?

Sokszor fülembe hangzott a mondata, kérdése.

Igyekeztem beszélgetni a postásnőnkkel, a vízdíj szedőnővel stb.

Volt, hogy behívtam őket egy-egy kávéra, teára, amit örömmel elfogadtak, sokszor a hidegben vagy nagy melegben jól is jött nekik egy kis pihenő, melegedő. 

Ma is ez történt, hogy behívtam a vízdíj szedőnőt, beszélgettünk egy kávé mellett.

Nagyon sírt amikor megtudta, hogy elköltözünk.

"Ide mindig olyan örömmel jöttem!" -mondta.

Ez is jó alkalom volt beszélni Róla.

Megígérte eljön a gyülekezetbe. 

Bibliát is adtam neki, megkért írjak bele valamit. Írtam. 

Később a család orvosnőnk is aki többször is volt nálunk, jól ismer minket, betegségeinket, fakadt sírásra.

Úgy megszorított, megölelt, éreztem az őszinte szeretetét irántunk.

"Én gyógyítom a testet, önök imádkozzanak a lelkemért!"- kért bennünket többször.

Tenni fogjuk tovább, érte is.

Megkért még mielőtt elmegyünk, menjek át hozzá. Megígértem. 

Sokan nem értik ezt az életet, utat amelyiken Isten vezeti gyermekeit.

Én sem értek mindent, de hittel elfogadtam.