Romás napom!

-Máskor mosd meg a kezed meg az arcod amikor ide jössz! -kértem a legénykét a gyerekóra kezdetén, amikor még gyülekeztek a barna apróságok.
"Maga ezt nem tudja, mert nem közénk való. Mi így élünk! Nekünk így jó!"
Kaptam a választ mondókámra az alig 10 éves fiúcskától az este.

Elgondolkodtam, mennyire igaza van, nem vagyok közéjük való, nem értem azt, hogy hogyan élnek. Csak kevés fogalmam van arról, hogy milyen az élet stílusuk, kultúrájuk.
Merthogy vannak nekünk hasonló barna szomszédaink, a tegnap aztán újra megmutatták, hogy mire képesek!
Nemcsak a tegnap, hanem számtalanszor már, hallgatva, látva a viselkedésüket.
Kiabálás, verekedés, kő dobálás, ordítás olykor mindennapos rendezvény.
Mi vagyunk a kényszer hallgatók.
Mert hát hova menjünk amikor a rendszeres felvonások vannak?
Bezárjuk az ablakokat, ajtókat és végezzük a mindennapi teendőinket, kizárva így a meleget, napsugarat, friss levegőt.
Az este szóvá is tettem, amikor a kisbabájuknak mentem át beadni az injekciót.
Próbáltam rábírni őket, hogy ez mennyire helytelen amit tesznek, meg szégyen, próbáljanak meg másként élni.
Már bántam is, hogy szóvá tettem az utcai jelenetüket!!
Ők a múlttal/közel múlttal nem foglalkoznak, csupán a puszta jelenben élnek!
Mennyire igaza van kis barátomnak, hogy nem tudom milyen az ő életük, hogy nem értem őket!