2014. július 28., hétfő

Hétfő



"Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javukra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak.
Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy  azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.
A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?
A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?
Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a  ki megigazít;
Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van.  a ki esedezik is  érettünk:
Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás,  vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?
A mint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat.
De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett,
Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők,
Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban." Róm. 8, 28-38

Vannak igék, melyek érthetetlenek számomra. Vagyis értem amit olvasok, de nehéz elhinnem, megértenem,  magamévá tennem, hogy ami le van van írva rám is, helyzetemre nézve is érvényes. Harc ez, a lélek harca, a gondolat harca. Minden, minden a javamra lehet. 
Erről  beszélgettünk többekkel az este megosztva gondolataink. Isten igéje igaz és érvényes ma is, nemcsak amikor íródott, vagy nem csak bizonyos helyzetekre, esetekre, személyekre.
Számomra az Isten szeretete nemcsak a kimondott szó erejére korlátozódik, amit talán sokszor kimondunk, hogy "szeretlek Istenem". Sokkal inkább a folyamatos ragaszkodás, engedelmesség, ráfigyelés akkor is, ha nem az történik amit én akarok. 
A fent idézet rész utolsó két verse, annyira a valóságra, a hitelességre mutat. Nincs az a szeretett
személy, diktatórikus hatalom, szédítő magasság, vagy a halál völgyének borzasztó és félelmetes mélysége, se azok a dolgok melyek körülvesznek jók és rosszak, ami elválaszthat az Istentől. Az ellenszél megvan, és dobálni próbál. A biztos pont Jézus Krisztus számomra. 

Nincsenek megjegyzések: