Van úgy, hogy megfáradunk a terhek, próbák és problémák sodrásában. Azt gondoljuk, hogy ebből nincs kiút. A magunk körül forgó kísértés zsákutcába kerget, ahonnan nehéz a visszaút.
Tetszett a tegnap esti előadás, ami Kémeren hangzott el az összevont női körön. Nehémiás élete volt a központban. Nem magával törődött, hanem fájt a szíve a népe miatt. Pedig neki nagyon jó dolga lehetett, hiszen pohárnok volt, a király közelében töltötte napjait. A szomorúság egy idő után mégis látható volt arcán, amit nem tagadhatott, és nem is akart, mert népe sorsa fontosabb volt számára, mint a saját karriere. Milyen szomorúságnak engedek láthatóságot? Hogyan kezelem az ilyen helyzetet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése