2013. június 25., kedd

Nagyon gyorsan

telnek a napok egymásután, annyira, hogy az írás elmarad(t).
 Az elmúlt hét is rázósra sikerült, mert közbe jött egy-két orvosi vizsgálat is, ami nem volt a legkellemesebb, de túl vagyunk rajta, várjuk az eredményeket. 
Vasárnap szerettem volna menni Váradra a Bibliaiskola évzáróra a nagy fiunknak, de ünnep lévén nem jött a busz, hosszú várakozás után hazajöttem, szomorúan. 
Tegnap is már korán a kertben dolgozgattunk, utána munkába mentem. Az esti lánykörön amolyan lánybúcsúztató volt, Ágotától vettek  búcsút a lányok, akinek szombaton lesz a menyegzője.

Nincsenek megjegyzések: