2013. április 8., hétfő

Annyira

jól jött anyai szívemnek, hogy együtt lehettem egy nagyon rövid időt Eszterrel is. Kihasználtuk a rendelkezésünkre álló időt a beszélgetésre. Ágota és Tomi eljegyzése családi hangulatú volt.
Márti elköltözése nagyon érinti a gyülekezetünket. Jó két hete voltunk őt meglátogatni. Ahogy Klárival néztük hogyan kínozza a fájdalom, akkor nekünk másként fájt a lelkünk, és a nehéz az volt, hogy mi nem tudtunk neki segíteni. Napokon át éreztem, hogyan fogja a kezem, öleli a nyakam, mintha utoljára találkoztunk volna.
A férjem egy igeverset olvasott fel akkor neki. "Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, a kik szövetségét és bizonyságait megtartják."  Márti csendben visszakérdezett, kérem szépen még egyszer elolvasni. Ismét elolvasta neki, mire ő halkan annyit mondott, hogy ez az út is az, hiszem, hogy az.
Márti azon az úton jár, ahol a hűségesek találkoznak Megváltójukkal.