2013. április 9., kedd

A négyesek játéka

avagy játszmája?
Emlékszem amikor az első négyest kaptam, szerintem igazságtalanul. Azért kaptam, mert nem volt tornaórán rövidnadrágom. Azt nem kérdezték meg, hogy miért nincs. Erről most nem írok, de a következő tornaórára anyu kötött egy hófehér rövidnadrágot nekem, hogy többé ne kerüljön ellenőrzőmbe négyes e miatt. Éjszaka kötötte, mert nappal más tennivalója akadt. Hogy még hányat és miért kaptam volna négyest nem emlékszem rá, de soha nem szerettem a jelenlétüket a közelembe.
Viszont ma kettőt is kaptam, kegyelemből. Őszintén megvallom, nagyon hálás vagyok érte. És ezzel ajándékba még nagyon sok mindent kaptam megérdemelten. Hogy a ráncaim nem kisimulnak, inkább mélyebb árkot engedve az isteni szeretetnek. A hajam színét is Ő választotta meg, ami a legszebb, amiért hálás vagyok, mert nem nekem kell törnöm a fejem azon, hogy milyen színt is adjak szürkülő sárguló hajamnak. Ahogy a tükörbe nézek egyre jobban megbarátkozom a rám néző önmagammal. S ha néha kimondom, hogy "fáj", segít abban, hogy az idő nem fordul vissza a kedvemért. Tehát van okom a hálára, a köszönetre annak, aki az életem adta. Kérem Isten, segítsen jól vigyázni négyeseimre, és azokra amiket és akiket nekem adott.

4 megjegyzés:

eva írta...


,Isten éltessen sokáig !

Gogyan Eva írta...

"Szemmel tartom a fold husegeseit,hogy mellettem lakozzanak"
101-zsoltar-6/a
ALDJON ES ORIZZEN AZ UR MINDEN IDOBEN KEDVES JUTKA.

Györgyi írta...

Isten éltessen Judtka!eltartott egy darabig mirre leesett miről is írtál...:)

Kiss Judit írta...

Köszönöm szépen.