2010. november 26., péntek

A találkozás

számomra mindig olyan meghitt belső érzés. Megmagyarázhatatlan. Magamhoz ölelni azt akit már rég láttam, érezni a szíve dobbanását. Megint érzelgősnek tűnhetek, de nem tehetek róla, hiszen anya vagyok. És az anyák jól tudják milyen érzés ez. Igyekszem a holnapi teendőkből is ma előre dolgozni, mert holnap megyünk Szatmárnémetibe a temetésre. Isten adjon megnyugvást, erőt, békességet a gyászoló családnak. Mindanyiunk előtt  példa a Vékás család, hogyan mentek végig a betegség ezen útján. Méltósággal, hittel jártak. 

3 megjegyzés:

iri írta...

Igen tudjuk, en is eppen varakozasban vagyok:erkezik fiam csaladjaval.
Legyen az Ur vigasztaloja a viszontlatasig a Vekas csaladnak!

Gogyan Eva írta...

Nem lehet feledni szeretett testverunk peldas eletet tiszta oszinte beszedet es teljes lenye odaado ragaszkodasat draga Megvaltojahoz,meg a betegsege nehez ideje alat is.Aldja meg draga Megvaltonk V.Erzsike testvernonket is, es vigasztalja meg ahogy csak O kepes arra
Orulok,hogy ujbol othon a nagy lanyotok.Aldja meg az Ur eggyutleteteket.

Névtelen írta...

Igy van,meg magyarázhatatlan,Boriska