Várt bennünket

itthon a hűtőbe a sok finom sütemény, meg ennivaló.
Köszönjük szépen a hollóknak!
Haza jöttünk, néhány napot pihentünk.
De azért itthon csak jobb!
Most meg vár a sok-sok tennivaló.

Sikerült

ma sok mindent elvégezni ami az elmúlt három héten összegyűlt míg nem voltam itthon.

Néhány nap írogattam a naplót otthon is, aztán nem volt rá időm, erőm, kedvem se ...(most nem másolom be ide)

Gondolataim újra és újra hazamennek.
Haza, amikor anyuval együtt lehettem, beszélgettünk, terveztünk az örökké valóságba... amikor az Isten kegyelmét újra értékelhettem/ük a beteg ágya mellett.
Amikor a haldokló anyánk elköszönt tőlünk gyermekeitől, és ahogyan kér bennünket, hogy szeressük egymást és legyünk jók, bocsássunk meg neki mindent, majd később érkezett fiának mondja, hogy térj meg, térj meg fiam!
Hallom ahogy kéri a fájdalom csillapítót, amit kéri, hogy dörzsöljem a fájós csonttá soványodott hátát.
Amint nyög a fájdalom miatt, sokszor már szólni sem tudott ... olykor csak imahangfoszlányok hallatszottak: adj erőt, segíts át, légy velem ... ne hagyj el!
Én is ezt suttogtam. Légy vele, ne hagyd el, készítsd el, vidd haza ... országodba.
Kedves éneke volt a "Tarts meg Uram Jézus engemet", amit a temetésen is elénekelt az énekkar.
A prédikációban elhangzott, hogy a korai árvaság, a 35 évi özvegység és a hét árva nevelése, a betegség szelével szemben harcolt, amikor csak Isten volt az aki megtartotta. Hála érte!
El lehet ezt olyan könnyen felejteni? nem, nem tudom ... annyira friss még ...

Gondozni, ápolni mentem haza, nem temetésre.
Ruhát sem vittem az alkalomhoz illőet.
Haza sem jöhettem az idő rövidsége miatt.
A magassarkú cipő is nagyon kényelmetlen volt a temetésre, amit hamar cserélni is kellett.
De ezek mégis nagyon jelentéktelen dolgok a megtörténtekhez képest.
Örülök, hogy otthon lehettem.
Az utolsó négy nap már mind a hatan otthon lehettünk anyu mellett, Barna hiányzott csak.
Sokat beszélgettünk a testvérek, így felnőtten és őszesen másként ismerhettük meg egymást.
Huszonegy év óta ennyi időt egy folytában nem voltam a testvéreimmel.
Néhány napot még maradtunk mi a család otthon a szülői házban.
De az már nem olyan volt mint máskor.
Nem jött utánam, nem várt, nem szólított meg, nem beszélhettünk már vele.
Mégis a vigasztalás Tőle/Istentől van, Tőle jön, nem úgy magától van.
És a békesség is, amit Tőle kapunk most is.

szolgálat közben

a 7 testvér balról jobbra: Éva, én, Sándor, Kati, Ibi, Károly és Barna

a nagy család, hiányoznak az Ibi fiai Zsolt és Gergő, a Barna fia Martin és az Éva férje Dániel

a szülői ház egy része üresen

A képeket a távol élő rokonoknak és ismerősöknek (is) töltöttem fel.

Hazajöttünk

Ha lesz időm néhány sort is fogok írni.