Nem mese!

Nagyon rég történt.
Élt valahol egy szegény lány.
Nem az Óperenciás tengeren túl, nem volt ott üveg tenger sem, hanem annál inkább valóságos volt minden.
Mindig vágyott boldogságra, szeretetre, megértésre.
Igen sokan szerették, tanácsolták, igazgatták...
Tizenhárom évesen találkozott Vele, aki mély nyomott hagyott benne, meg inkább átformálta az egész életét, gondolkodását.
Szerette Ő nagyon ezt a lányt, szerették egymást, azóta is még jobban.
Mindent megtett azért, hogy boldog lehessen.
Életét is adta érte, meg még sokakért.
Minden reggel megkérdezte tőle, mit szeretnél, hogy tegyek érted?
Mit?
Hááát boldog szeretnék lenni nagyon de nagyon ez életben.
Kérte sokszor a mi lányunk, most csak így nevezem őt.
Sokszor/naponta találkoztak kettesben Vele, aki a terheket levette róla, aki csak a segítségét nyújtotta szüntelen.
Milyen nagy öröm és boldogság volt minden ilyen találka!
Ó, azok a beszélgetések, azok a csendességek, a könnyek ... kimondhatatlan boldogság minden alkalom, még ma is...
A mi lányunk egy nagy dolgot kért Tőle, ezt sokszor tette, rendszeresen, kitartóan.
Hogy mit?
Azt, hogy olyan társat akar, aki Ő is szeretne.
Vagyis férjet.
Miért is bízta Rá, miért nem ő választott magának?
Azért mert ő ebben nem tudott volna jól dönteni, meg nem ismerte a jövőt, és nem akart hibázni. De jól tette!
Kettesben, de mégis az Ő irányításával segítségével, hatalmas dolog történt.
Ez az Ő kijelölte, megmutatta, hogy kivel szeretné útra indítani a mi lányunkat.
Izgalmas utazás, hit lépések, igaz történetek, események sorozata következett ezen az utazáson.
Ma is folytatódik, nincs vége ...
Most már ketten kérték/kérik Őt, hogy vezesse, irányítsa őket, már huszonegy éve.
És nagyon boldogok, szeretik egymást, szeretik Őt, Vele járnak, hogy hol kötnek ki?
A legjobb helyen!
Nála, aki a legjobb úton vezette őket.
Ma már együtt mondják, hogy mindenért hála!