A tegnap esti ige nagyon kedves történet számomra.
Ján. 11, 1-45.
Ennek a kedves családnak az életébe több textusban is bepillanthatunk. Mária, Márta és Lázár. Sokszor megpihent hajlékukban Jézus. Volt, hogy a tanítványaival is.
Lázár halott, eltemették, Mária otthon van, Márta most is Jézushoz siet, tenni kész, rendezkedik. A testvére iránti szeretet, Lázár hiánya legyőzi a félelemét, egy olyan párbeszédbe elegyedik, ami meg lett örökítve, és ma is sok embernek reménységet, új életet adnak Jézus szavai.
Tetszenek ebben szakaszban a rövid mondatok.
"Feltámad a testvéred."
"A Mester itt van és hív téged."
"Vegyétek el a követ."
"Lázár, jöjj ki!"
"Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni."
Személyesen várom sokak feltámadását, hogy meghallják Jézus hívó hangját.
Azokét is, akik szívét hatalmas, nagyobbnál nagyobb durva, faragatlan kövek zárják el. Talán kívülről helyezték oda a követ. Már benőtte a gaz, léket vágott magának a földben a kő, amit nagyon nehéz elhengeríteni. De nem lehetetlen. Az ilyeneket is személyesen ismeri Jézus, nevén szólítja. Az oldozás után hagyja menni, hogy a több napos halál szagát lemossa magáról, megtisztítsa testét. Hogy menjen mondani másoknak, hogy mit tett az Ő barátja vele.
