2012. augusztus 25., szombat

Voltunk

kezelésen is a múlt héten, ezt Kovásznán tettük. Különösen a porckopás és érszükületes bajainkra. A moffetta miatt választottuk ezt a helyet. Jegyet nem kaptunk, ezért ismét hoztuk magunkkal a konyha bizonyos részét. A csütörtök estét és vasárnapot is az Úr házában töltöttük Kovásznán, délután átmentünk Csernátonba, este pedig Kézdivásárhelyen voltunk együtt a gyülekezettel. Amikor pedig tehettük élőben néztük az otthoni istentiszteleteket, amit meg nem, azt visszenéztük. És már nagyon vágyom haza a mi gyülekezetünkbe, Krasznára.

2012. augusztus 24., péntek

Vége van

a lelkipásztor családok hetének, táborozásának. Kevesebben voltunk mint máskor. Megérkeztünk kicsi lakásunkba, ahol néhány napot leszünk, aztán hazatartunk. Vasárnap lesz a száz éves megemlékezése a Sepsiszentgyörgyi gyülekezet megalakulásának, ahol mi is résztveszünk.

2012. augusztus 17., péntek

Elvonultunk

néhány napot, hogy kicsit pihenjünk, kezeltessük magunkat. Két délelőtt mennünk kellett, hogy egy-két dolgot elrendezzünk otthon, majd ismét folytattuk a kezelést itt Kovásznán. Várom, hogy haza menjünk Krasznára a mi kis hajlékunkba. Azokra is szeretettel gondolok, akikkel a múlt héten táboroztunk.

2012. augusztus 11., szombat

2012. augusztus 9., csütörtök

A táborban

vagyunk, ahol sok fiatal, tini, gyermek van. Vegyes csapat vagyunk, az ország több gyülekezetéből jöttek táborozók. Reggel áhitat a vezetőknek, reggeli után előadás/szolgálat, majd csoportbeszélgetés, ebéd, különböző foglalkozások. A sport tevékenységek nem maradhatnak el, a kézimunka sem, angol óra. Sok szép dolgot alkotnak a fiatalok. Az esti alkalmon Isten Igéje hangzik, amely életeket változtat meg. Erre várunk.

2012. július 26., csütörtök

A gyerek táborozásunknak

vége lett, ahol nagyon jól éreztük mamagunkat. Apróbb balesetek, torokfájás is velünk táboroztak, de jól kijöttünk egymással. Majd teszek fel képeket is.

2012. július 14., szombat

Reggel

indulunk gyerektáborba. Várjuk az Úr áldását, oltalmát.