2011. február 11., péntek

Ma sokat

főztem és sütöttem, aminek nagy része mélyhűtőbe került.
Reggelre Samu is beteg lett, így már sorra kerül majd mindenki a családból.

És ma újra azt mondtam az Úrnak, hogy minden ami leterhel átadom neki.
És Ő ma is átvette a terheim, ma is kaptam örömet, jókedvet Tőle.

2011. február 9., szerda

Ez a nő

nagyon eltökélt volt. Nem érdekelte semmi sem. Mit mondanak mások, hogy a tömegbe keveredik, hogy mint egy gyerek a Mester ruháját érinti meg. Csendben akart maradni, észrevétlen szeretett volna távozni. Már nem maradt semmije sem, hiszen a vagyona egy része már az orvosoknál kamatozik. Egyedül van, nincs kapcsolata, nincs pénze. És a békessége? Teljesen legyengült, ereje már rég elhagyta. Lehet a Mester elől elrejtőzni, láthatatlanná változni? Gondolta magában: megpróbálom. Már úgysincs mit veszíteni! Hiszem, hogyha megérintem, meggyógyulok. És meggyógyult. Mert hitt! Törékeny és sápadt, de gyógyult teste felemelkedik, mit sem törődve a kíváncsi tömeggel egyenesen a Mester elé borul és beszélni kezd. Hitet és békét kap a gyógyulása mellé.

A szenvedő nő életével(Lukács 8,43-48) foglalkoztunk hétfő este a női körön.
Egy gyors számolást végeztünk, hogy a tizenkét év alatt mennyibe is kerülhetett ennek a nőnek a kezelése?
A mi pénznemünkben és a mai árakat figyelembe véve.
Hát, tekintélyes összeg!!! Ti milyen összegre gondoltok?

Hogy mennyibe kerültünk mi is Valakinek, az még sokkal több.

A nehezén

talán túl vagyok ennek a megfázásnak.
Hétfőn és kedden ágyba kergetett.
Ma már jobban vagyok és van mit bepótolni.

2011. február 7., hétfő

Szokott

az úgy lenni, hogy nem a tervek szerint történnek dolgok.
Egyáltalán nem terveztem be magamnak az influenzát, de hát...
Hol hidegrázás, hol meg magas láz.
A nagy fiunk is meglátogatott a hétvégén, jó volt, hogy itt volt, sokat beszélgettünk vele.
Most újra csak négyen vagyunk itthon.
Megkezdődött az iskola a fiuknak.

2011. február 5., szombat

Nagyon sok

üzenet volt már eddig az esti alkalmakon.
Milyen jó, hogy szól Isten még minden emberhez.
Minden hívás halogatása megkeményíti a szívet, ez a legveszélyesebb.

2011. február 4., péntek

Péntek

Lehet interneten is követni az esti alkalmakat.
Tarts velünk 19 órától!

2011. február 2., szerda

Minden este

Isten tisztelet van nálunk a gyülekezetbe.
Evangelizáló alkalmakat tartunk.
Sokan eljöttek a két este.
Vendégeink voltak hétfőn és kedden a János család Kovásznáról.
Ma este Borzási István tv. fog szolgálni Perecsenből.
Holnap este Budai tv. Zilahról, pénteken Simon tv. Nagyváradról, szombaton Péter tv. Sarmaságról, vasárnap Veress tv Érszőllősről fognak igét hirdetni.
Legyen áldás minden szolgálaton.

A tegnap kimentünk a Berettyó forrásához, nagyon szép ott a táj, friss a levegő, nagy a hó.
Ennyire ragyogni a havat soha nem láttam, teljesen lenyűgözött.