Sokszor feltettem e kérdést, amíg nem szembesültem vele, gyerekként, fiatalként. Bár abban a korban is van fájdalom, sokaknak bőven kijut belőle. Ha csak egy fogfájásra, hasfájásra, lábfájásra netán izomlázra, vagy egy műtéti beavatkozásra ha gondolunk. Van ami mély nyomot hagyhat egyesekben. Különböző testrészünknek jellegzetes fájdalmai vannak. Melyik anya tudná a szülési fájást összekeverni más fájdalommal? A lüktető fogfájást is nagyon jól meg lehet különböztetni a felhorzsolt, sérült testrészünk fájdalmától. A szív fájdalmát azonban nem lehet hasonlítani vagy azonosítani más fájdalommal. Vannak olyan fájdalmak, amelyeknek nincsenek szemmel követhető jele. A reumatikus betegségeknek semmilyen látható nyoma nincs, de mégis borzasztó fájdalommal jár, minden mozdulat, lépés. Van aki magának is okoz fájdalmat, van aki másnak, vagy van akinek ezzel együtt kell élnie. A fájdalom az az érzés, amit ha lehet elkerülnénk, kikerülnénk nagy ívben. Magam is így vagyok ezzel. De nem került el az életben engem sem a fájdalom, sem fizikailag, sem érzelmileg. A fájdalmat ellenségnek tekintjük, pedig sokszor kell, hogy azok megerősítsenek. Egy kedves barátnőm mondta nekem nemrég, hogy: az amiben nem pusztultál bele, abban fogsz megerősödni. Csendben csak reménykedem. Viszont tudom, hogy a fájdalom nagyon legyengít. Amikor a test legyengül sokféle betegség lesben áll. Ilyenkor kellenének az igazi segítségek, akik nem hagyják magára azt aki szenved. A háborúban a gyengéket, már csak kiszolgáltatták a pusztulásra, mert kinek kellettek? Mert nem volt idő az ápolásra, kötözésre, törődésre.
"Istenem, kérlek, hogy a fájdalomban, betegségben levőknek legyen pártfogójuk, segítőjük, hogy újra talpra álljanak, megerősödjenek. Ne szolgáltasd ki őket a gonosznak, aki arra vár, hogy tönkre menjenek. Hadd találjanak enyhülést nálad." ... és hangtalanul csak suttogom a neveket ...
