Egy kedves egyszerű bácsika, akit nevezzünk most csak Jómodornak, szerette embertársait, taníthatta a hozzá közel állókat. Őt is sokan szerették, különösen azok akikkel sok jót tett. Voltak sokan olyanok is a településről, akik inkább nem akartak a közelébe kerülni, mert akkor mindig rosszul érezték magukat. Miért? Sokan észre is vették ezt. A közelében nem tudtak akármit mondani másokról, bár sokszor megpróbálták, valami mondanivalója akadt Jómodor barátunknak azokhoz a felvágott nyelvű emberekhez. Mindannyiszor szeretettel tette. Sokan már csak azért nem tudtak haragudni rá, mert érezték a belőle áradó szeretetet. Minden lépését nagyon figyelték, arra várva, hogy valamit tegyen, amivel beárulhatják, csúfolhatják. De hát ki az az ember, aki soha ne hibázna? Jómodor barátunk is tévedett. Alig várták, úgy rá rontottak, hogy szusszanni se volt lehetősége. Megfogták, szidalmazták, bántották. Sokak véleménye szerint ártatlanul. Ő is tudta, hogy a tévedés ami megesett, nem volt szándékos sőt bárkivel megeshet, de nem mocskolta be magát az ellenség hazug habzsolásával, telhetetlen viselkedésével. Öreg barátunkat elhurcolták egy temetőbe, ahol a terület fele még üres volt, vagyis még nem voltak oda temetve halottak. Egyesek fogva tartották, míg mások mohó vággyal ásni kezdtek. Hamarosan elkészült ez a sírgödör, ahová Jómodort élve szerették volna eltemetni. Végig kellett nézze amint sírját ássák. Miután elkészültek e győzelmes munkával, megkérték, hogy feküdjön bele, hogy hantolják el. Nem engedelmeskedett, megpróbált talpon maradni, ellenállni. Hosszas harc és küzdelem árán győzött. Nem sikerült őt ebbe az üres sírba beletemetni élve. Mindenki hazament e szomorú, de félelmetes helyről. Valakik lelkében még ott volt a bosszú és harag. Voltak akik e történések nyomán megenyhültek és békével távoztak, élték mindennapjaikat. Jómodor is tovább élte az életét, ugyanúgy szeretett, dolgozott, segített ahol kellett. Viszont ezt a napot soha nem felejtette el. Olykor el is ment arra a helyre, nézte az üres sírt, ahova őt akarták élve eltemetni. Jó alkalma volt arra, hogy ellenségeit is számba vegye, nem azért, hogy bántsa vagy megtorolja tettüket, hanem inkább jót tegyen velük és értük. Hány sírt áshatott volna ott, ahol neki készítettek egyet? Mind eltemethette volna, de nem tette. Arra a döntésre jutott, hogy a területet gondozni fogja, olyanná teszi, hogy aki arra jár, gyönyörködjön a táj láttán. Sikerült is, aminek nemcsak ő, hanem más örvendett. Eddig a történet.
A kopott Bibliámban is van hasonló történet. Most kettőt említek.
Egyik a Jób élete, aki megpróbált Isten szerint élni. Mégis volt aki talált benne hibát, mindent megtett, hogy tönkre tegye. De Isten vele volt, átsegítette a nehézségeken, visszakapta azt amit és akiket elveszített..
Egy másik nagyon kedves személy élete, akit elakartak tenni láb alól, az Jézus Krisztus. Megpróbálták, de Ő a mennyei dicsőségbe készíti a helyet nekünk, és haza vár bennünket. Vár engem is.
