Manna szedés ...

... volt a tegnap reggel a vasárnapi iskolába.
Raffaellót készítettem.
Külön a gyerek órára apró gombócokat sodortam a masszából, így szemléltetve a zúgolódó nép táplálását, amit Isten minden reggel adott a népnek.
Hatodik nap dupla adagot szedhettek, mert a hetedik nap a nyugalom napja volt.
Nem volt mit szedegetni.
Nekünk igen.
A lecke elmondása közben hullattam a földre (egy papírra) a "mannát".
Örültek is a gyerekek az édes, kerek, apró "tápláléknak", inkább édességnek!

A fiuk segítségével ma nagy takarítást végeztünk.
Segítettek porolni, törölni stb.
Az ablakokat is megpucoltam.
Szeretem, ha átláthatóak a dolgok.
Az ablakokra is érvényes.

Csak kitartás!

Tartalmas napom volt ma is.
A reggeli órákban a konyhában végeztem a dolgom, főztem és közben vendégeink is voltak.
Egy alapos bevásárlásra is szükség volt, mert kiürült a hűtő, meg a kamara.
A család orvos hivatott át, (mert hogy szomszédok is vagyunk), hogy az oltásokat adja be a család tagoknak.
Én nem igényeltem, Zolinak meg hazaküldte, hogy adjam be.
Őt kapja a gripa horogra legtöbbször.
Nem is csoda, sokat van emberek között, akármilyen nagy a járvány, ő megy.
Ma este Jonatán unszolására, egy nagyon régi ígéretemnek tettem eleget.
Tanított pingpongozni.
Annyira kedvesen hívott, vonszolt, hogy nem lehetett ellenállni.
Az alapokkal kezdtük. Szerinte. Ütögettem, úgy ahogy.
A tanulásom közepette és a végén ki jelentette a fiunk, hogy:
-anya ez nem palacsinta sütő, hanem pingpong ütő!
Pedig sokkal könnyebb, mint a palacsinta sütő! és vigyázni sem kell, hogy leég a harapnivaló!
Megígértem, hogy megtanulok. De örült neki.
Nem is olyan rég úszni tanítottak, Márta, meg Anikó és a férjem.
Nem adom fel egyiket sem!
Ma este még olvasni szeretnék, és a vasárnapi gyerek órára készülni.

Szerda

Hétfőn mi is ünnepeltünk.
A nők együtt voltunk, hogy az ima láncba részt vegyünk.

Az idő tavaszias nálunk, aminek nagyon örülünk, különösen a fizetendő számlák miatt.

Imanap

Új szemekkel látni Isten gondviselését.
Ez a mai imanap mottója.
Hadd lenne ez a nap minden nő életében a felismerés, a látás napja a gondviselésért.

November 1

Nem tudtunk haza menni halottak napjára.
Míg Biharban laktunk, mi is kimentünk a temetőben, de soha nem gyújtottunk gyertyát.
Nem élőhitű keresztyénekhez illő cselekedet.
Mert aki elment az élők sorából, annak nincs már szüksége világításra.
Ezért nem tesszük.
Hanem a sírokat rendbe tettük, hol mi, hol pedig a testvéreim és anyu.
A férjem oldaláról ezt legtöbbször a sógornőim tették és teszik.
Néhány év óta ebből teljesen kimaradtunk. A távolság miatt is.
Inkább az emlékeket idézzük fel, ki mire emlékszik, milyen jó dolgot tanult az elhunyttól.
Olykor gyerekeinknek válaszolunk az elmúlással kapcsolatosan feltett kérdéseikre.

Ma itthon igyekeztem takarítani, és főzni vasárnapra is.
Megfőtt a húsleves. Töltött fasírtot készítettem.
Olyan rég nem csináltam már, hogy szinte már kérdezni is akartam valakit, hogyan készül.
De aztán csak kibogoztam valahogy a receptet.
Sámuel segített felásni a zöldséget, meg is takarították Jonatánnal, és a helyére került.

Még nem térek nyugovóra, mert van tennivalóm.
Készülök az imanapra is, amit hétfőn a körzet közösen tartunk.