2015. január 28., szerda

3A

Alkalom, akarat, alázat.
A mai nap is egy kedves alkalom arra, hogy valami jót tegyünk. Olyan könnyen átsiklunk, elhagyjuk az alkalmakat. A jóra törekves megvan, de a véghezvitel kicsit nehezebb.Lehet egy adott feladatra az életben csak egyszer van lehetőség, ha nem vesszük észre, ha nem tesszük, elment, többet nem jön vissza. Es lehet csak kényelemből vagy egy kis nem törődömségből marad el.

Már nagyon korán látni lehet a kisgyerekeknél, hogy mennyire fejlett akaratjuk van. Mi felnőttek is tudunk az akararunkkal "teljesiteni" jól és rosszul. Van jóakarat és van rosszakarat. Inkább az első legyen jellemvonásunk ott ahol élünk, dolgozunk. Mutassuk ki nem csak azoknak akik viszonozzák, hanem azok felé is akik semmibe veszik.

Az alázat az egyik olyan dolog, ami nem az emberrel születik, ez isteni természet. És nagyon sok harcba, imába kerül, hogy egy kicsi is látható legyen halandó testünkbe. Könnyű alázatosnak lenni akkor, amikor minden sinen van. Fájdalmas viszont az, amikor mások megaláznak. De ebben egy olyan áldás van, amit nem lehet másként tapasztalni. És ez jó.
Minden alkalmat megragadni, akarni a jót és törekedni az alázatra. Vágyom erre.

2015. január 23., péntek

Mar a honap

vege fele jarunk. 
De azert hadd kivanjak egy nagyon aldott evet. 
Az uj ev sokaknak jot, masoknak rosszat tartogat. 
Mar annyi rossz tortent e nehany nap alatt  vilagon. 
A rosszindulat, az ellensegeskedes verontast is jelentett sokakanak. 

A heten nagyon sokat sutottem, tortaztam. 
Talan minden mestersegem szerepet jatszott a napi tevekenysegeimben. 
Es jol van ez igy, jobban telik az ido, amikor teljesen lefoglaljuk magunkat. 
Valahogy kevesebb ido jut a lenyegtelen dolgokra. 
Mintha nem erzodne annyira az "itt faj, meg ott faj".