2014. december 28., vasárnap

Jóakarat

Az angyalok is erről énekeltek.
 Karácsony egyik üzenete számomra. 
Tanúja voltam tegnap, amint egyik nő a masiknak azt mondta, hogy maga jóakaratú. Azonnal a karácsonyi képek villantak meg szemeim előtt. 
Viszont hamar alá szálltam mert arra gondoltam, hogy mennyi probléma egyszerűen megoldódna, ha lenne jóakarat a szivben.
Karacsony után is lehet egymásnak jót kivánni. 
Legyen egyetlen szó, amit a gyakorlatba alkalmazzunk, aminek mégis hatalmas ereje van.
Jézus amikor a földön járt, keveset kapott az emberek jóakaratából, de Ő bemutatta, hogy csak igy érdemes élni, akkor is ha megvetették. 

2014. december 23., kedd

Karacsony?

Igen. 
Nagyon gyors lepesekkel, elotte tele vagyunk varakozassal, vagyakozassal, a keszulodes kicsavar. De megeri a faradtsagot?
Tobb mint ket hete egy karacsonyi koncerten, istentisztelen voltam, ahol a szivem kezdett a karacsonyra hangolodni, oh vagy meg elotte, amikor az elso adag mezest meg novemberben megsutottem.
 A hangulatra eleg sokat adunk, mondhatnank, hogy felesleges, de ez kicsit kiemel a megszokott mindennapi rutinbol.
A karacsonyi igek mind ismerjuk, talan idezni is tudjuk, a gyermekek is szeretik hallgatni, de hadd talaljunk benne ez evben is  valami olyat, mint a kenyer, amire mindennap szuksegunk van.
Legyen egy igazi, aldott unnepunk! Vele.

2014. december 17., szerda

Szerda

Ismet a rohano napok surgetve egymast, erezzuk, hogy az unnepre valo keszulodes mindent bedaral, idot, erot, penzt.
Szamomra minden nap kegyelem, hogy kapok fentrol annyi erot, amennyire szuksegem van. Erezzuk  meg ma mind az Isten hatalmas erejet, a varakozasban, a keszulodesben, zarjuk ki azokat a hangokat amik megakadalyozzak, hogy meghalljuk hangjat.

2014. december 12., péntek

"a beke es bizalom erot adna nektek." Esaias 30, 15

2014. december 4., csütörtök

Egyik kedves

baratnom kuldott minap egy nagyon szep iget, amit szamomra kert az Urtol.

"Kinek szive rad tamaszkodik, megorzod azt teljes bekeben, mivel Te benned bizik.
Bizzatok az Urban mindorokke, mert az Urban Jehovaban orok koszalunk van."

Lattam mar idoseket, de meg fiatalokat is akik masokra tamaszkodtak, mert szukseguk volt segitsegre. Ez megkonnyitette a jarast, a tartast. Nagyszeru dolog.
Vannak akik mindig masra tamaszkodnak, mas segitsegetol fugg az eletuk, karrierjuk, sikeruk. 
De az Urra tamaszkodni, tole fuggni, szamomra olyan lehetoseg, amit nem tudok kifejezni szavakban. Olyan jo igy elni vele, mindig mellette lenni. Van ido, amikor kozelebb huzodok, hogy jol megfogjam, erosen kapaszkodjak bele, tamaszkodjak ra.
Dadogo szavaimmal ha hozza fordulok, nem hallgattat el, engedi, hogy mondjam ki mindazt ami faj, ami nehez. Mindent, mert a kozelebe vagyok. Hogy orizzen, vigyazzon ram.
Istenem, koszonom, hogy tamaszkodhatom rad, hogy kozeledben elhetek, es bizhatom benned.


2014. december 3., szerda

Tanulmányozom

a Jób életét. 
Már itt is emlitést tettem a magatartásáról a szenvedések között, a barátai szeles beszédeitől való megfáradását. 
Mégegyszer átfogom olvasni még figyelmesebben. 
Voltak akik érdeklődnek az adventi igéim felől. 
Amikor lesz időm közzéteszek néhányat, ha olvassátok, akkor rám is gondoljatok.

"Aki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul,és csodákat megszámlálhatatlanul." Jób.9,1o.
Mi a nagy dolgok alatt egészen mást értünk mint Isten.
 Mindig valami rendkivülit vár az ember, holott nagy dolog minden reggel felébredni és kapni új erőt. Ez már rutinból megy, természetes. Ezt tesszük mióta elindultunk járni ki korábban, ki később. 
Ez nem rutin.  Ez kegyelem. 
Vagy jobban megérthetjük, ha egy olyan valakivel beszélnénk, aki minden vagyonát odaadná azért, hogy lábra álljon, vagy olyannal, akinek nemrég jelentette ki az orvos, hogy napjai megvannak számolva.
Vegyük számba azokat a nagy és megfoghatatlan dolgokat, csodákat amit minden nap Isten kezéből elveszünk. 
Ez az ige világoljon szivünkbe, most advent idején(is).
Megtudnád számolni Isten csodáit az életedben?

2014. december 2., kedd

Annyi mindent

irhatnék, annyi mindent mesélhetnék, csak lenne egy kicsi kedvem is hozzá....
Ma hideg volt egész nap, bár keveset vagyok kint.
Sok kedves igével bátorit az Úr, most szüksségem van rá nagyon. 
Sokakatól kaptam egy egy igét, ezeket sorra rakom az adventi koszorumra, amit csak én látok jelenleg, de ez jól van igy.......
A tegnap meglátogatott a Fehér család, az "örök szomszédok", örültem nekik nagyon, hogy láthattam őket itt is, jó volt velük élőbe is kicsit beszélgetni. Talán lesz lehetőségem otthonukba is eljutni.