2013. április 27., szombat

A muskátlik

jól átvészelték a telet. 







2013. április 20., szombat

Egy hét

dióhéjban. A kora reggeli napsütés, a meleg napok teszik kellemessé napjainkat. A tavaszt átugorva érezzük, hogy milyen jó a zord napok után a fény, a napfény. 
Vasárnap a gyülekezetünkbe szolgált a szatmári pengetős zenekar, nagyon szépen pengetnek, szép napunk volt. Közös ebéd volt a helyi és a vendég pengetősöknek. Vékás Erzsike már szombattól nálunk volt, vasárnap a roma gyülekezetbe is részt vett és maradt a hétfői özvegy asszonyok alkalmára. Hétfőn együtt ebédeltünk Mártával és Istvánnal, estére átmentünk Perecsenbe az özvegy asszonyok kisebb csapatához, Krasznáról is vittünk nőket. V. Erzsike tartotta ezt a délutánt. Hogyan lehet özvegyen is örülni? volt a téma.





Többen is meglátogattak a héten minket. A tegnap a János család Kovásznáról, együtt ebédeltünk, beszélgettünk.
Holnap a gyülekezetünk énekkarának egy része a Kiskapusi gyülekezetbe fog szolgálni, busszal fogunk utazni.
Várjuk Urunk áldását életünkre, szolgálatainkra.

2013. április 9., kedd

A négyesek játéka

avagy játszmája?
Emlékszem amikor az első négyest kaptam, szerintem igazságtalanul. Azért kaptam, mert nem volt tornaórán rövidnadrágom. Azt nem kérdezték meg, hogy miért nincs. Erről most nem írok, de a következő tornaórára anyu kötött egy hófehér rövidnadrágot nekem, hogy többé ne kerüljön ellenőrzőmbe négyes e miatt. Éjszaka kötötte, mert nappal más tennivalója akadt. Hogy még hányat és miért kaptam volna négyest nem emlékszem rá, de soha nem szerettem a jelenlétüket a közelembe.
Viszont ma kettőt is kaptam, kegyelemből. Őszintén megvallom, nagyon hálás vagyok érte. És ezzel ajándékba még nagyon sok mindent kaptam megérdemelten. Hogy a ráncaim nem kisimulnak, inkább mélyebb árkot engedve az isteni szeretetnek. A hajam színét is Ő választotta meg, ami a legszebb, amiért hálás vagyok, mert nem nekem kell törnöm a fejem azon, hogy milyen színt is adjak szürkülő sárguló hajamnak. Ahogy a tükörbe nézek egyre jobban megbarátkozom a rám néző önmagammal. S ha néha kimondom, hogy "fáj", segít abban, hogy az idő nem fordul vissza a kedvemért. Tehát van okom a hálára, a köszönetre annak, aki az életem adta. Kérem Isten, segítsen jól vigyázni négyeseimre, és azokra amiket és akiket nekem adott.

2013. április 8., hétfő

A temetési istentisztelet követhető lesz kedden délután három órától.

Annyira

jól jött anyai szívemnek, hogy együtt lehettem egy nagyon rövid időt Eszterrel is. Kihasználtuk a rendelkezésünkre álló időt a beszélgetésre. Ágota és Tomi eljegyzése családi hangulatú volt.
Márti elköltözése nagyon érinti a gyülekezetünket. Jó két hete voltunk őt meglátogatni. Ahogy Klárival néztük hogyan kínozza a fájdalom, akkor nekünk másként fájt a lelkünk, és a nehéz az volt, hogy mi nem tudtunk neki segíteni. Napokon át éreztem, hogyan fogja a kezem, öleli a nyakam, mintha utoljára találkoztunk volna.
A férjem egy igeverset olvasott fel akkor neki. "Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, a kik szövetségét és bizonyságait megtartják."  Márti csendben visszakérdezett, kérem szépen még egyszer elolvasni. Ismét elolvasta neki, mire ő halkan annyit mondott, hogy ez az út is az, hiszem, hogy az.
Márti azon az úton jár, ahol a hűségesek találkoznak Megváltójukkal.

2013. április 6., szombat

Ez a hét is

több kedves élményt  rejtett számomra.
Az ünnep hamar eltelt, Samu volt most itthon.
Kedden délután Ákoson roma csendes délután volt, ahová Krasznáról is mentünk a nők egy autóbusszal, Somlyón és Sarmaságon is csatlakoztak hozzánk. Nagyon sokan voltak, betelve örömmel jöttek haza a nők. Én is jól éreztem magam velük.

Ma este egy kis pihenéssel egybekötött családi esténk volt lányunkkal élőben, holnap délelőtt még dolgozom, délután eljegyzésen leszünk. És jönnek a szülinapo(so)k.

2013. április 1., hétfő

Szenvedéssel


formál a Mester.
Hallottam már sokszor e mondatot, aminek nagyon is hitele van.
De a formálás, ami fájdalmat okoz, olyanná tesz, amit másként soha nem tanulnánk meg.

Húsvét.



Szeretem a húsvétot annak ellenére, hogy esik az eső, komor fellegek vannak felettünk, hogy csak egyetlen szál tulipán nyílt ki kiskertünkben, hogy csak egyszerű volt az ebédünk, hogy itt meg ott fájdogálnak testrészeim és felsorakoztathatnám az ellenérveket. Ezek csak másodlagosak számomra.
Ha arra gondolok, hogy hányan vannak kórházban élet halál közt, vagy éppen otthon szenvednek a fájdalomtól, maradtak özvegyen, árván, vagy sokan nélkülöznek.
Akkor mit számítanak előbb sorolt dolgaim? Semmit.
A húsvét az életet jelenti, a feltámadást, a megnyílt (lelki)szemet.
Ezért nagyon hálás vagyok.