2012. augusztus 30., csütörtök

Itthon

vagyunk, egy hosszabb idő után. Hétfő este érkeztünk haza, ahová már nagyon vágytunk. Jó volt a táborozás, pihenés. ünneplés, találkozás, kikapcsolódás.

2012. augusztus 28., kedd

Nagy munka

volt tegnap és ma itthon. Szépül a lelkipásztori lakás kivülről is.

2012. augusztus 25., szombat

Voltunk

kezelésen is a múlt héten, ezt Kovásznán tettük. Különösen a porckopás és érszükületes bajainkra. A moffetta miatt választottuk ezt a helyet. Jegyet nem kaptunk, ezért ismét hoztuk magunkkal a konyha bizonyos részét. A csütörtök estét és vasárnapot is az Úr házában töltöttük Kovásznán, délután átmentünk Csernátonba, este pedig Kézdivásárhelyen voltunk együtt a gyülekezettel. Amikor pedig tehettük élőben néztük az otthoni istentiszteleteket, amit meg nem, azt visszenéztük. És már nagyon vágyom haza a mi gyülekezetünkbe, Krasznára.

2012. augusztus 24., péntek

Vége van

a lelkipásztor családok hetének, táborozásának. Kevesebben voltunk mint máskor. Megérkeztünk kicsi lakásunkba, ahol néhány napot leszünk, aztán hazatartunk. Vasárnap lesz a száz éves megemlékezése a Sepsiszentgyörgyi gyülekezet megalakulásának, ahol mi is résztveszünk.

2012. augusztus 17., péntek

Elvonultunk

néhány napot, hogy kicsit pihenjünk, kezeltessük magunkat. Két délelőtt mennünk kellett, hogy egy-két dolgot elrendezzünk otthon, majd ismét folytattuk a kezelést itt Kovásznán. Várom, hogy haza menjünk Krasznára a mi kis hajlékunkba. Azokra is szeretettel gondolok, akikkel a múlt héten táboroztunk.

2012. augusztus 11., szombat

2012. augusztus 9., csütörtök

A táborban

vagyunk, ahol sok fiatal, tini, gyermek van. Vegyes csapat vagyunk, az ország több gyülekezetéből jöttek táborozók. Reggel áhitat a vezetőknek, reggeli után előadás/szolgálat, majd csoportbeszélgetés, ebéd, különböző foglalkozások. A sport tevékenységek nem maradhatnak el, a kézimunka sem, angol óra. Sok szép dolgot alkotnak a fiatalok. Az esti alkalmon Isten Igéje hangzik, amely életeket változtat meg. Erre várunk.