2012. május 20., vasárnap

Együtt volt

a két gyülekezet ma délután. A cigány gyülekezet énekkara szolgált a magyar gyülekezetben, és a két énekkar közösen is. A Zilahi Biblia iskolások is itt voltak és szolgáltak. Fogarasi tv. igével szolgált.

2012. május 19., szombat

Ma voltunk

Váradon, ahol missziós konferencia volt megtartva, nekünk pedig nőszövetségi gyűlés. Velünk jött Joni is, Samu is ott volt, vele is találkozunk, beszélgettünk. Este még a kertben gyomláltam a zöldségeket. Holnap az Úr napja, ajándék számunkra, hogy hallhatjuk hangját.

A mennyország

ünnepe vagy öröme is lehetett volna a csütörtöki nap megnevezése. Annyira jó volt arról elmélkedni, énekelni, arról hallani, hogy milyen ország vár ránk, ki vár ott ránk, mert Ő elment helyet készíteni. Vannak információink arról az országról, ahova megyünk, olyan lesz amit el képzelni sem tudunk, szem nem látott még olyan szépet. Igyekezzünk, hogy ott legyünk!

2012. május 16., szerda

A napok

egyre telnek, itt nálunk is. Elmondhatom, hogy az elmúlt napokban sok kedves személlyel találkoztam, meglátogattak, mi is látogattunk. Ezek azért jók, mert erősítik a kapcsolatainkat. A testvéreimmel is találkoztam egy néhány órára, Éva húgunk kedves otthonába. A rózsák is kezdenek bimbózni, virágokat is ültettem kicsi virágoskertünkbe. Meg a nagy kertbe palántáltunk a testvérnők is besegítettek. És voltak/vannak győzelmek is.

2012. május 5., szombat

Szombat

Várom a szót fentről, ami erőt ad, megújít, átsegít, megsegít. Örök élet beszéde van Nála. Ma ezt köszönöm meg.
A tulipánok küldetésüket befejezték, szépen szolgáltak teljes pompájukban.

2012. május 2., szerda

Szép időt

kaptunk a tegnapi majálisra. A fiatalokkal voltunk kint a szabadban. Reggeli után szabad foglalkozás, a déli nagy hőségben pedig áhítat az Istenbe vetett bizalomról és egy szoláglat volt az utolsó idők jeleiről. Majd ismét szabad foglalkozás. Volt röplabda, foci, brige, társasjátékok, stb. Lehetett gyöngyvirágot is szedni. Este fáradtan, leégve tértünk haza, egy szép áldott napot tudunk magunk mögött.